Joanne Stefani Germanotta (1986. március 20.) művésznevén Lady GaGa egy amerikai énekesnő és dalszövegíró. 2008. április 8-án jelent meg első dala amely a Just Dance címet kapta. A Miss Universe 2008 vietnámi döntőjében meghívott előadó volt.
A Convent of the Sacred Heart School-ba járt, melyen Nicky és Paris Hilton is megfordult. Kislányként Cyndi Lauper és Michael Jackson volt a kedvence. 4 éves korára már tudott zongorázni. Húsz évesen megnyerte a Tisch School of the Arts Clive Davis programját. A Geelong Side clubban kezdett el énekelni. 2006-tól Rob Fusari producerrel kezdett dolgozni, tőle kapta művésznevét is, mely a Queen Radio Gaga c. slágerén alapszik. 2007 elején az Interscope szerződtette, mint dalszövegíró. Akonnel társult. Ezután Lower East Side DJ-vel dolgozott együtt, aki segített kialakítani a stílusát. 2007 augusztusában megjelent a Lollapalozzában.
2008. április 8-án adták ki első maxiját Just Dance címmel, NO5 lett a Hot 100-ban. 2008. október 28-án kiadta a The Fame c. albumát.
Teljes név: Joanne Stefani Germanotta
Művész név: Lady Gaga
Névnap: 12.26
Születési dátum: 1986.03.20
Születési hely: New York city, USA
Foglalkozás: énekesnő és dalszövegíró
Családi állapot: hajadon
Csillagjegy: Halak
Szemszín: barna
Hajszín: eredetileg barna, de festett szőke.
Végzettsége:
- Convent of the Sacred Heart School-ba járt együtt a Hilton testvérekkel
- 20 évesen megnyerte a Tisch School of the Arts Clive Davis programját.
Lady Gaga amikor Japánban tartózkodott Osaka-ban elment egy tetováló szalonba, ahol csináltatott bal bicepszére egy tetoválást. Az énekesnő bicepszére egy német költő, Ranier Maria Rilke idézete került. Jelentése: "Mélyedj önmagadba. Kutasd ki azt az okot, ami írásra késztet, vizsgáld meg, hogy a gyökerei vajon a szíved legmélyébe nyúlnak-e, vallj róla önmagadnak, hogy belehalnál-e, ha nem írhatnál"
Gaga első turnéja a 'The Fame Ball Tour' 2007. november 29-én kezdődött a turné legtöbbet az Egyesült Államokban koncertezett, majd ellátogatott Ausztráliába, európai országokba Angliába, Írországba, Hollandiába, Svájcba, Franciaországba és Németországba stb...
Dallista:
01. The Heart (Video Intro)
02. Paparazzi
03. LoveGame
04. The Fame
05. Money Honey
06. Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)
07. Beautiful, Dirty, Rich
08. Space Cowboy
09. Future Love
10. Poker Face (acustica)
11. I Like It Rough
12. Boys Boys Boys
13. Again Again
14. Brown Eyes
Ráadás:
15. Radio GaGa
16. Just Dance
Állomások
November - 2007 29 �New York, The Madison New York, USA
Február 2008
14 �New York, Le Royale New York, USA
Május 2008
11 - California, Here Lounge Los Angeles, USA
15 - New York, Splash New York, USA
17 - New York, Tenjune New York, USA
17 - New York, 40c New York, USA
21 - New York, Mansion Nightclub, USA
22 - Florida, Score Miami Beach, USA
24 - Florida, G Bar Tampa, USA
25 - Florida, Bill� Filling Station Wilton Manors, USA
27 - California, The Stud Bar San Francisco, USA
28 - California, Otis San Francisco, USA
29 - California, The Crib San Francisco, USA
29 - California, Mecca San Francisco, USA
30 - Nevada, Tiger Heat at KRAVE Las Vegas, USA
31 - California, Mood Hollywood, USA
Június 2008
5 - California, Opera Los Angeles, USA
6 - California, Area Los Angeles, USA
7 - California, Wonderland Los Angeles, USA
7 - New York, LOGO, USA
12 - Illinois, Enclave Chicago, USA
13 - Illinois, Borderline Music Chicago, USA
13 - Illinois, Circuit Night Club Chicago, USA
14 - Texas, Round-up Saloon Dallas, USA
14 - Texas, Purgatory Night Club Dallas, USA
20 - California, Raging Waters San Dimas, USA
21 - Montreal, Time Supper Club, Canada
26 - Florida, Miss Sixty Store Miami Beach, USA
27 - California, Fluid Nite San Francisco, USA
28 - California, Temple San Francisco, USA
29 - California, SF Pride Festival 2008 San Francisco, USA
Július 2008
13 - NBC
17 - California, FOX� So You Think You Can Dance Los Angeles, USA
Agosto 2008
12 - New York, MTV Trl, USA
18 - Vancouver, Mirage Night Club, Canada
19 - New York, Dragonfly Niagra Falls, USA
20 - Blush Winnipeg, Canada
21 - Quebec, Club Seven Montreal, Canada
Szeptember 2008
13 - Londra, Astoria, Anglia
16 - Londra, Punk Club, Anglia
20 - Marsiglia, NJR Radio Show, Franciaország
24 - Sidney, Oxford Arts Academy, Ausztrália
Október 2008
8 - California, Staples Center Los Angeles, USA
9 - California, Arco Arena Sacramento, USA
10 - California, HP Pavilion At San Jose, USA
11 - Nevada, Mandalay Bay Events Center Las Vegas, USA
16 - California, The Crib San Francisco, USA
17 - California, City Nights San Francisco, USA
17 - California, Boss San Francisco, USA
18 - California, Adonis San Francisco, USA
19 - California, Tia Juana� Long Bar Irvine, USA
19 - California, Lax Hollywood, USA
21 - California, Cinespace Los Angeles, USA
23 - California, Jimmy Kimmel Live Los Angeles, USA
24 - New York, Highline Ballroom, USA
25 - Illinois, Zero Gravity Naperville, USA
27 - New York, Madison Square Garden Arena, USA
27 - New York, Virgin MegaStore, Union Square, USA
28 - New York, Highline Ballroom, USA
29 - Georgia, Gwuinnett Arena Duluth, USA
29 - Georgia, Bazzaar Atlanta, USA
30 - North Carolina, Charlotte Arena Bobcats, USA
31 - Florida, SET Miami Beach, USA
November 2008
1 - Florida, Bank Atlantic Ampitheater Ft Lauderdale, USA
2 - Florida, Green Iguana Tampa, USA
2 - Florida, San Pete Times Forum Tampa, USA
5 - Pennsylvania, Wachovia Center Philadelphia, USA
6 - Rhode Island, Dunkin�Donuts Ctr. Providence, USA
7 - New Jersey, Borgata Atlantic City, USA
8 - Connecticut, Mohegan Sun Arena Uncasville, USA
10 - Missouri, Scottrade Center St, Louis, USA
11 - Missouri, Sprint Center Kansas City, USA
12 - Nebraska, Quest Center Omaha, USA
14 - Colorado, Broomfield Event Center, USA
15 - Utah, The E Center West Valley, USA
17 - Alberta, Suede Nightclub Lethbridge, Kanada
18 - Alberta, Empire Ball Room Edmonton, Kanada
18 - Alberta, Rexal Place Edmonton, Kanada
19 - Alberta,Tequilla Calgary, Kanada
20 - Columbia B., Flashbacks Kelowna, Kanada
21 - Columbia B., Richards Vancouver, Kanada
21 - Columbia B., General Motors Place Vancouver, Kanada
22 - Washington, Tacome Dome, USA
22 - Washington, The Last Supper Club Seattle, USA
23 - Oregon, Rose Garden Arena Portland, USA
25 - California, Cox Arena at Aztec Bowl San Diego, USA
26 - California, Apple Lounge West Hollywood, USA
26 - California, Nokia Theatre L.A LIVE Los Angeles, USA
29 - Ottawa, Parliament, Kanada
30 - Toronto, Kanada
December 2008
2 - Mexico City, Auditorio Nacional, Mexikó
4 - Monterrey, Arena, Mexikó
5 - Nashville, War memorial Auditorium, USA
6 - California, Regency Center San Francisco, USA
7 - California, Ikea Parking San Diego, USA
8 - California, Jet Las Vegas, USA
9 - California, Great American Music Hall San Francisco, USA
11 - Boston, USA
12 - New York, Madison Square Garden Arena, USA
12 - New York, Roseland Ballroom, USA
13 - Florida, Bank Atlantic Center Sunrise, USA
14 - New Jersey, Susquehanna Bank Center Camden, USA
14 - Pennsylvania, The Deck at Harbour Pointe Essington, USA
15 - Minnesota, Xcel Energy Center Saint Paul, USA
16 - Louisiana, House of Blues New Orleans, USA
31 - New York, Webster Hall, USA
Január 2009
18 - Aberdeen, AECC, Anglia
19 - Glasgow, Anglia
21 - Northeast, Arena New Castle, Anglia
22 - Birmingham, Anglia
24 - Nottingham, Arena, Anglia
25 - Bournemouth, Anglia
27 - Londra, 02 Arena, Anglia
28 - Londra, 02 Arena, Anglia
29 - Manchester, Men Arena, Anglia
30 - Cardiff, Arena, Anglia
Február 2009
1 - Dublino, 02 Arena, Írország
3 - Belfast, King� Hall Conf., Anglia
5 - Sheffield, Arena Sheffield, Anglia
6 - Liverpool, Arena, Anglia
8 - Parigi, Zenith, Franciaország
9 - Amsterdam, HMH, Hollandia
10 - Francoforte, Jahrhunderthalle, Németroszág
12 - Zurigo, Hallenstadion, Svájc
13 - Bruxelles, Forest national, Belgium
14 - Monaco, Zenith, Németország
15 - Esch-sur-Alzette, Luxenbourg
17 - Monaco, Grimaldi Forum, Németország
19 - Berlino, Max-Schmeling Halle, Németország
Március 2009
12 - California, House of Blues San Diego, USA
13 - California, Social Hollywood, USA
14 - California, Mezzanine San Francisco, USA
16 - Washington, The Showbox Seattle, USA
17 - Oregon, Wonder Ballroom Portland, USA
18 - Vancouver, Commodore Ballroom, Canada
21 - Colorado, Gothic Theatre Denver, USA
23 - Minnesota, Fine Line Music Cafe Minneapolis, USA
24 - Illinois, House of Blues Chicago, USA
25 - Michigan, Royal Oak Music Theatre, USA
26 - Kitchener, Elements, Kanada
26 - Burlington, ZuBar, Kanada
27 - Ottawa, Tila Tequila, Kanada
27 - Ottawa, Bronson Centre, Kanada
28 - Montreal, Metropolis, Kanada
28 - Centropolis, Moomba Club, Kanada
30 - Massachusetts, House of Blues Boston, USA
Április 2009
2 - Washington, Club, USA
3 - Virginia, The National Richmond, USA
4 - California, Palm Spring Conventions Center, USA
6 - Florida, House of Blues Orlando, USA
7 - Florida, The Ritz Ybor Tampa, USA
8 - Florida, Revolution Fort Lauderdale, USA
9 - Georgia, Center Stage Theatre Atlanta, USA
11 - California, Palm Spring Convention Center, USA
25 - Mosca, Famous Club, Oroszország
Május 2009
1 - Pennsylvania, Electric Factory Phipadelphia, USA
2 - New York, Terminal 5, USA
16 - Auckland, Vector Arena, Új-Zéland
19 - Brisbane, Entertainment Centre, Ausztrália
22 - Sydney, Acer Arena, Ausztrália
23 - Sydney, Acer Arena, Ausztrália
26 - Melbourne, Rod Laver Arena, Ausztrália
27 - Melbourne, Rod Laver Arena, Ausztrália
28 - Adelaide, Entertainment Centre, Ausztrália
30 - Perth, Burswood Dome, Ausztrália
Július 2009
8 - Isle of MTV, Fosos Square
Lady Gaga és Kanye West mikor lemondta közös turnéját, akkor az énekesnõ bejelentette, hogy hamarosan bejelenti saját turnéját. Az énekesnõ október 15-én bejelentette új turnéját a 'The Monster Ball'-t. A turnét 2010-re tervezték be a londoni O2 arénában lett volna az elsõ állomás, de szorgalmas munka után a turné november 27-én kezdõdik Montreal-ban.
Gaga új albumot dob piacra 'The Fame Monster' néven, amit november 24-én dobnak piacra, majd 3 nap múlva kezdõdik is a turné.
Dallista
1. Dance In the Dark
2. Just Dance
3. LoveGame
4. Alejandro
5. Monster
6. So Happy I Could Die
7. Teeth
8. Speechless
9. Poker Face (Piano Version)
10. Fashion
11. The Fame
12. Money Honey
13. Boys, Boys, Boys
14. Beautiful, Dirty, Rich
15. Paper Gangsta
16. Poker Face
17. Paparazzi
18. Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)
19. Bad Romance
Második szakasz
Lady Gaga turnéjának második részét február 18-án kezdte Manchester-ben. Az énekesnő egy teljesen új konceretet vitt el a közönségnek. A turné új színpaddal, ruhákkal és dallistával bővült. Így komolyabb koncertet láthatnak majd mint az Egyesült Államokban és Kanadában. "A koncert olyan lesz, mint egy musical, ez nem csak egy pop koncert. Teljesen más lesz, és van néhány igazán fantasztikus meglepetésem. Ez nem hasonlítható semmihez, amit korábban csináltam."- mondta a turné kezdete előtt Lady Gaga egy interjúban. Az oldal galériájában a februári képektől már az új színpadot, és az új showt nézhetitek meg.
Új dallista
Dance in the dark
Just Dance
Beautiful Dirty Rich
Vanity (kiadatlan dal)
The Fame
LoveGame
Boys Boys Boys
Money Honey
Telephone
Brown Eyes
Speechless
So happy I could die
Monster
Teeth
Alejandro
Poker Face
Poker Face
Paparazzi
Bad Romance
Állomások:
2009:
November:
November 27 - Montreal, Quebec, Canada - The Bell Center
November 28 - Toronto, Ontario, Canada - Air Canada Center
November 29 - Ottawa, Ontario, Canada - Scotiabank Place
December:
December 01 - Boston, MA - Wang Center
December 02 - Boston, MA - Wang Center
December 03 - Camden, NJ - Susquehanna
December 09 - Vancouver, BC, Canada - Queen Elizabeth Theatre
December 10 - Vancouver, BC, Canada - Queen Elizabeth Theatre
December 13 - San Francisco, CA - Bill Graham Civic
December 18 - Las Vegas, NV - TBD
December 19 - San Diego, CA - San Diego Sports Arena
December 21 - Los Angeles, CA - Nokia Theatre
December 29 - Atlanta, GA - Fox Theater
December 31 - Miami, FL - Knight Center
2010:
Január:
Január 03 - Orlando, USA
Január 07 - St. Louis, USA
Január 08 - Chicago, USA
Január 09 - Chicago, USA
Január 10 - Chicago, USA
Január 12 - Detroit, USA
Január 13 - Detroit, USA
Január 14 - West Lafayette, USA - elmaradt, új dátum: január 26
Január 16 - Atlantic City, USA - lemondvacancelled (új dátum)
Január 17 - Wallingford, USA - lemondva(új dátum)
Január 18 - Uncasville, USA - elhalasztva (új dátum)
Január 20 - New York, USA
Január 21 - New York, USA
Január 23 - New York, USA
Január 24 - New York, USA
Január 26 - West Lafayette, USA
Február:
Február 18 - Manchester, GBR
Február 21 - Dublin, IRL
Február 22 - Belfast, GBR
Február 24 - Liverpool, GBR
Február 26 - London, GBR
Február 27 - London, GBR
Március:
Március 01 - Glasgow, UK - SECC
Március 03 - Cardiff, UK - International Arena
Március 04 - Newcastle, UK - Metro Radio Arena
Március 05 - Birmingham, UK - LG Arena
Március 07 - Sheffield, UK - Sheffield Arena, UK
Március 08 - Nottingham, UK �Trent FM Arena
Március 17 - Sydney - Hordern Pavilion
Március 18 - Sydney - Hordern Pavilion
Március 22 - Canberra - AIS Arena
Március 12 - Melbourne - Rod Layer Arena
Március 24 - Melbourne - Rod Layer Arena
Március 26 - Brisbane - Entertainment Centre
Március 30 - Adelaide - Adelaide Entertainment Centre
Április:
Április 01 - Perth, AUS
Április 02 - Perth, AUS
Április 03 - Adelaide, AU
Április 05 - Wollongong, AU
Április 07 - Sydney, AU
Április 09 - Melbourne, AU
Április 14 - Osaka, JP
Április 15 - Kobe, JPN
Április 17 - Yokohama, JPN
Április 18 - Yokohama, JPN
Május:
Május 07 - Stockholm, SW
Május 08 - Stockholm, SW
Május 10 - Hamburg, DE
Május 11 - Berlin, DE
Május 15 - Arnhem, NL
Május 17 - Antwerp, BE
Május 18 - Antwerp, BE
Május 21 - Paris, FR
Május 22 - Paris, FR
Május 24 - Oberhausen, DE
Május 27 - Nottingham, GB
Május 28 - Birmingham, GB
Május 30 - London, GB
Május 31 - London, GB
Június:
Június 02 - Manchester, GB
Június 04 - Sheffield, GB
Június 28 - Montreal
Július:
Július 1 - Boston
Július 6 - New York City
Július 04 - Atlantic City
Július 11 - Toronto
Július 14 - Cleveland
Július 15 - Indianapolis
Július 17 - St. Louis
Július 20 - Oklahoma City
Július 22 - Dallas
Július 25 - Houston
Július 28 - Denver
Július 31 - Phoenix
Augusztus:
Augusztus 03 - Kansas City
Augusztus 11 - Los Angeles
Augusztus 13 - Las Vegas
Augusztus 16 - San Jose
Augusztus 19 - Portland
Augusztus 21 - Tacoma
Augusztus 23 - Vancouver
Augusztus 26 - Edmonton
Augusztus 30 - St. Paul
Szeptember:
Szeptember 01 - Milwaukee
Szeptember 04 - Detroit
Szeptember 05 - Pittsburgh
Szeptember 07 - Washington
Szeptember 08 - Charlottesville
Szeptember 14 - Philadelphia
Szeptember 16 - Hartford
Szeptember 18 - Charlotte
Szeptember 19 - Raleigh
Fame Kills
Lady Gaga Kanye Vest-el indul turnézni novemberben. A turné a 'Fame Kills' nevet kapta. A turné az Egyesült Államokban kezdődik. A jegyeket szeptember 19-én kezdik el árusítani a jegyeket.
A turnét október 1-jén lemondták. A turné hivatalos oldalán jelentették be. De az énekesno nem adta fel a turnét, ugyanis az énekesno szóló turnéra indul. A turné lemondása után az énekesno ezt nyilatkozta: "Ez egy nagyon kölcsönös döntés volt. Kanye most szabadságra megy. De a jó hír az az, hogy néhány hét múlva szóló turnét kezdek."
Állomások:
2009:
11/10/09: US Airways Center - Phoenix, AZ
11/11/09: Viejas Arena - San Diego, CA
11/13/09: Mandalay Bay Events Center - Las Vegas, NV
11/15/09: Honda Center - Anaheim, CA
11/16/09: Staples Center - Los Angeles, CA
11/18/09: ARCO Arena - Sacramento, CA
11/19/09: HP Pavilion At San Jose - San Jose, CA
11/24/09: General Motors Place - Vancouver, BC
11/26/09: Pengrowth Saddledome - Calgary, AB
11/28/09: Rexall Place - Edmonton, AB
11/29/09: Credit Union Centre - Saskatoon, SK
12/02/09: Pepsi Center - Denver, CO
12/04/09: Scottrade Center - St. Louis, MO
12/09/09: AmericanAirlines Arena - Miami, FL
12/11/09: Philips Arena - Atlanta, GA
12/12/09: Greensboro Coliseum - Greensboro, NC
12/13/09: Norfolk Scope Arena - Norfolk, VA
12/16/09: DCU Center - Worcester, MA
12/18/09: The Wachovia Center - Philadelphia, PA
12/19/09: 1st Mariner Arena - Baltimore, MD
12/20/09: HSBC Arena - Buffalo, NY
12/22/09: Izod Center - East Rutherford, NJ
12/26/09: XL Center - Hartford, CT
12/30/09: Verizon Center - Washington, DC
2010:
01/03/10: Nassau Veterans Memorial Coliseum - Uniondale, NY
01/06/10: Air Canada Centre - Toronto, ON
01/08/10: Scotiabank Place - Ottawa, ON
01/11/10: Bell Centre - Montreal, QC
01/14/10: The Palace Of Auburn Hills - Auburn Hills, MI
01/16/10: United Center - Chicago, IL
01/19/10: New Orleans Arena - New Orleans, LA
01/21/10: AT&T Center - San Antonio, TX
01/22/10: Toyota Center - Houston, TX
01/24/10: American Airlines Center - Dallas, TX
Born This Way album:
Lady Gaga-Black Jesus † Amen Fashion
Scheiße
Highway Unicorn
Heavy Metal Lover
Marry The Night
You And I
Bloody Mary
Bad Kids
Americano
Fashion Of His Love
Electric Chapel
The Queen
Hair
The Edge of Glory
Judas
Born This Way
Lady Gaga-Alejandro
Lady Gaga ft. Beyoncé -Telephone
Videophone
Lady Gaga-Bad Romance
Paparazzi
Poker Face
Just Dance
Love Game
Eh, Eh
Beautiful, Dirty, Rich
Christmas Tree
Fashion
Speechless
Dance In The Dark
Boys Boys Boys
Monster
Teeth
I Like It Rough
You And I
Again Again
Wonderland
Greatest
Sexy Ugly
No Floods
No Way
Sometimes
Reloaded
Let Love Down
Don't Call My Name
Fooled Me Again
Kandy Life
Retro Physical
Fountain Of Truth
Then You Love Me
Just Disturbia
Paper Gangster
Disco Heaven